2009. október 28., szerda

Első lecke

Ha már fonal, legyen kövér... A tanulás első fázisában 3 mm-es tűt és hozzá való pamut fonalat ajánlanék.
Ha készen állunk kezünkbe vehetjük a tűt és a fonalat. Ezt ízlésünk és vérmérsékletünk függvényében számtalan módon tehetjük. Merev szabály nincs, ahogy kényelmes. A tanulási szakasz pont arra való, hogy kitapasztaljuk, nekünk mi a kényelmes.

Néhány példa a helyes tartásra:
Először is azt kell eldöntenünk, melyik kezünkben tartjuk a tűt. Tradicionálisan jobb kézben, de ez ne zavarja meg a balkezeseket, mert nekik csak egy tükörre van szükségük, és mindennel boldogulnak. Ha lehet egy javaslatom: inkább jobb kézzel probálkozzunk, a bal kéz aktív közreműködésére is szükség van, hiszen azzal szabályozzuk a fonal feszességét, segítünk a ráhajtásnál stb.
Tehát: két módszer van a ceruza és a kés. Értelemszerűen úgy kell fognunk a tűt, mintha az az előbbi használati tárgyak valamelyike lenne. DE! mégsem egészen úgy. Jómagam a kés módszer híve vagyok, de ha úgy fognám a kést mint a horgolótűt, még egy vajas kenyeret se tudnék készíteni. A helyes tartás ráadásul horgolásfajtánként is eltérhet (erről majd a későbbiekben). Legpraktikusabb úgy hozzáfogni a fogáshoz, hogy megmarkoljuk a tűt, majd az ujjaink végéhez csúsztatjuk. De mint mondtam, mindenki ízlés szerint.

 


A fonal tartására ismét számtalan módszer létezik. Van, aki szereti a kisujját a műveletbe bevonni, és bár nekem nagyon tetszik ez a módszer, de nem tudom kivitelezni. Szerintem nem lehet vele kényelmesen szabályozni a fonal feszességét. Bár kinek mi jön be... Az én módszerem az, hogy kb. háromszor a mutatóujjam köré csavarom a fonalat, és ennyi.



A helyes tartás megtanulásához azonban el kell kezdenünk egy láncszemsort. A láncszemek tanulásával lényegében a horgolás alaplogikáját sajátítjuk el: ráhajt és áthúz. Ennyi az egész.



Minden kezdet kezdete a hurok. A legegyszerűbben úgy készül, hogy a fonalat az ujjunkra hajtjuk. Majd az így kezetkezett hurkon a tű segítségével áthúzzuk a fonalat. Majd a tűn keletkezett hurkon húzzuk át és így tovább. Máris készül a láncszemsor. Ezt néhányszor bontsuk le és kezdjük újra. Lebontani mellesleg nagyon élvezetes.



Ha már eleget gyakoroltunk és a szemek nagyjából hasonlóra sikerülnek, akkor készítsünk egy kb. 20 szemből álló sort, majd életünk első rövidpálcájának készítéséhez tegyük az alábbiakat:
A tűn lévő huroktól számított második láncszembe bökjük a tűt, oly módon, hogy a lánszemsor nem csavarodik, és a tű fölött a bebökés eredményeképpen két új fonalszálat kapunk. Ezt egyébként akár ökölszabálynak is vehetjük: általánosságban úgy szúrjuk a tűt, hogy két fonalszál alá kerüljön.



Ha ez megvan, a fonalat a tűre hajtjuk - ez a ráhajtás - és a horog segítségével belekapaszkodva áthúzzuk a láncszem közepén. Ennek eredményeképpen két hurok van a tűn. A horgolásban általában arra törekszünk, hogy a hurkokat elfogyasszuk a tűről. Csak egy maradhat. Ezért ráhajtás, majd áthúzzuk a fonalat mindkét hurkon. És el is készült a rövidpálca. A következő rövidpálcát a következő láncszembe bökve készítjük. Bökés, ráhajtás, áthúzás, ráhajtás, áthúzás.



Miközben ezzel próbálkozunk figyeljük a kezünket és keressük azt a mozdulatot és fogást, amivel a leghatékonyabbak vagyunk. Az én módszerem abban áll, hogy a ráhajtás közben a fonalat tartó mutatóujjamat egy kicsit magam felé lendítem, ezzel gyakorlatilag magától a tűre hajtódik a fonal, horog beleakaszt és kész. Az áthúzás közben pedig egy hangyányit megsodrom a tűt. Kicsit billentek rajta, ha úgy tetszik, így a horog nem akad bele azokba a szálakba, amin a tűt áthúzzuk. Hosszú időn és jónéhány pálcán keresztül kell ezt gyakorolni, de idővel az a mozdulat rögzül, ami a leghatékonyabb. A fonal tartásához még egy adalék: ezzel szabályozhatjuk a fonal feszességét, ezáltal pedig a tűn lévő hurok szorosságát, ezáltal pedig a készülő szem szorosságát, a készülő munka egyenletességét. A tanulási fázis is ezek alapján szakaszolható: először ismerkedünk a technikával, nem tudjuk, hogyan kell feszíteni a fonalat, ezért szép laza szemeket horgolunk. Majd rájövünk, hogy ezen lehet feszíteni is, és kicsit görcsösen kivitelezve a dolgot túlzásokba esünk: olyan szorosak lesznek a szemek, hogy szinte nyikorog a fonal, ha bebökjük a tűt. Majd megtanulunk lazítani és kialakul egyéni horgolásmódunk. Ez vagy lazább vagy szorosabb. Én a szorosan horgolók csoportját erősítem, mert úgy érzem, így tudom biztosítani a kész mű egyenletességét.
Visszatérve a készülő rövidpálcáinkhoz, hogy a sor végén ne kelljen mindig lebontani, megtanuljuk a fordulást. Az utolsó rövidpálca után, a sor végén egy láncszemet készítünk, majd megfordítjuk a munkát. Vagy fordítva. Az is egyéni megfontolás, hogy melyik irányba (van, aki szerint az óra járásával ellentétesen illik). Ha megfordultunk, ismét tudunk jobbról balra haladni. Ezt úgy tesszük, hogy megkeressük balra az első olyan lyukat, ahova szúrhatunk a két szál felül elvet szem előtt tartva.



Ha rájöttünk hova kell bökni, könnyű dolgunk lesz. Bökés, ráhajtás, áthúzás, ráhajtás, áthúzás. Bökés, ráhajtás, áthúzás, ráhajtás, áthúzás. Bökés, ráhajtás, áthúzás, ráhajtás, áthúzás. Bökés, ráhajtás, áthúzás, ráhajtás, áthúzás...
Jó gyakorlást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése